|
|
|
|
|
|
A kísérőlevélről placement.hu 2008-02-13 00:00 
Egy beadott pályázatnak tartalmaznia kell önéletrajzot és kísérőlevelet. Ez utóbbit szokták motivációs levélnek is nevezni. Nem véletlenül, hiszen a kísérőlevélnek elsősorban arra kell utalnia, hogy mi motiválja a pályázót a meghirdetett pozíció betöltésére. Miért éppen erre az álláshirdetésre jelentkezett a sok közül és miért ő a legalkalmasabb jelentkező?
A garmadával beérkező pályázatok a humánerőforrás szakemberekhez futnak be. Sokszor elvárás, hogy kézzel írott kísérőlevél kerüljön a pályázatba, hiszen a kézírás is sokat elárul a leendő munkavállaló jelleméről.
A kísérőlevél éppolyan fontos, mint maga az önéletrajz. Ugyanolyan gondossággal kell összeállítani, de itt arra kell ügyelni, hogy míg az önéletrajz a objektív tények felsorolására szorítkozik, addig a motivációs levél hangvétele kissé személyes. Összefoglalja az ambicióinkat, személyes elvárásainkat, céljainkat.
Az önéletrajzhoz csatolt kísérőlevél a következő szerkezeti részekből kell álljon: Címzett neve, beosztása a levél bal felső sarkában szerepel. A levél tetején középen álljon a megszólítás. Ha nem tudjuk pontosan a címzett nevét, akkor elegendő a Tisztelt Hölgyem/Uram megnevezés is. A levél első mondataiban kell leírni, hogy hol akadtunk rá a hirdetésre (internet, újság megnevezése, stb.). Fontos itt megnevezni a pozíciót is, hiszen előfordulhat, hogy a vállalat egyszerre több álláshirdetést jelentetett meg, s így könnyen beazonosítják, melyik hirdetésre érkezett a pályázat.
Ezt követően kell kifejteni, hogy miért tetszett meg a hirdetés, miért szeretnél éppen ennél a cégnél dolgozni, s éppen ezt a pozíciót betölteni. Itt utalnod kell iskolai végzettségedre, szakmai tapasztalatodra, eddigi munkaköreidre, feladataidra. Meg kell azt is magyaráznod, miért vagy Te a legalkalmasabb jelölt. Emeld ki, mi az, amivel a jövőben hozzá járulsz majd a cég sikereihez, építéséhez.
Fizetési igényekről nem ajánlatos itt említést tenni, az legyen mindig személyes találkozó tárgya.
A kísérőlevél terjedelme soha ne legyen több, mint egy oldal. Akárcsak az önéletrajzírásánál, itt is aranyszabály, hogy tilos egyetlen séma alapján dolgozni és minden céghez ugyanazt küldeni. A motivációs levél legyen egyedi, igazodva a meghirdetett elvárásokhoz, képességekhez, készségekhez. A levélnek sugallnia kell, hogy ez csakis az adott álláshirdetés láttán született, speciálisan a megcélzott pozíció elnyerése végett íródott. Ezért is mindig ellenőrizzük a dátumot a végén, hogy naprakész legyen.
A kísérőlevél kiegészíti, árnyalja az önéletrajzban rólunk kialakított képet. Stílusát tekintve soha ne legyen erőltetett, nem szükséges lázasan bizonygatni rátermettségünket, inkább a záró mondatokban próbáljuk meg kieszközölni a személyes találkozót, mely során bebizonyíthatjuk alkalmasságunkat.
Fontos, hogy pozitív, optimista személy benyomását keltsük, különben nem lesz lehetőségünk arra, hogy szeméylesen is számot adjunk ismereteinkről, még oly kiváló képességeinkről. Ne feledjük, hogy pusztán papírok, az önéletrajz és a kísérőlevél alapján fognak megítélni minket, mint leendő munkavállalót. Érdemes hát időt és energiát fordítani ezek megírására.
Forrás: Karrier Kalauz 2005 |
|
 |
|
 | Álláskeresés - Önéletrajztól az interjúig Az összes hír a kategóriában: |
|
|
|
A jó kisérőlevél fontossága |
| Ha úgy gondolod, nem kell sok energiát fektetned kísérőlevelek írásába, sőt egyáltalán nem is kell ilyeneket küldeni, mert úgyse olvassa el senki - jobb, ha nem vagy benne nagyon biztos. |
|
 |
|
|
|
A felvételi beszélgetés jelentősége |
A felvételi beszélgetésen az önéletrajzon kívül általában 70-80 százalékban a külső jelek alapján ítélik meg a pályázót, és csak 20-30 százalékban a beszélgetés alapján. |
|
 |
|
|
|
|
|
A kísérőlevélről |
Egy beadott pályázatnak tartalmaznia kell önéletrajzot és kísérőlevelet. Ez utóbbit szokták motivációs levélnek is nevezni. |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az önéletrajz: belépő az interjúra |
Sokat segíthet, ha megpróbáljuk ezt a témát a másik oldalról, az önéletrajz címzettjeinek, vagyis a cég szakembereinek a nézőpontjából megközelíteni. |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Honlapunk hamarosan megújul |
A megújuló honlapot szeretnénk az Ön igénye, észrevételei, ötletei alapján is átalakítani! Itt a lehetőség, hogy megírja véleményét! |
|
 |
|
|
|
|
|
|
Fényképes önéletrajz – A jó fotó titkai |
Biztosan Ön is megkérdezte már magától, mi különbözteti meg a jó fényképet egy rossztól az önéletrajzán, és milyen jelentőséggel bír egyáltalán egy fénykép, mikor... |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az állásinterjú pszichológiája |
Szakértők állítják, az állásinterjú kérdéseire az alapján válaszoljunk, hogy milyen személyiségjegyekkel bír az interjúvoló. Találkozhatunk elemző, szeretetre méltó... |
|
 |
|
|
|
Az első benyomás |
A hőn áhított állás elnyeréséhez jó benyomást kell keltenünk a felvételi interjú során. A humánpolitikai szakemberek, fejvadászok egyöntetű véleménye az, hogy az esetek döntő többségében... |
|
 |
|
|
|
|
|
|
Divat az extrém állásinterjú |
Állásinterjú reggel hatkor, golfmérkőzés este hétkor, vagy épp közös ebéd a leendő főnökkel - mind-mind olyan extrém helyzetek, amelyek abban segítik a vállalati HR-szakembereket... |
|
 |
|
|
|
Alkudj a béredről! |
Pályázatunkra végre megjött a válasz: invitálnak minket felvételi interjúra. Valóban nagy öröm, de még nem lazíthatunk. Még csak most jött el az ideje a legkényesebb dolognak... |
|
 |
|
|
|
Kisérő levél minta |
A beadott pályázatnak az önéletrajz mellett a kísérőlevelet (motivációs levelet) is kell tartalmaznia. Íme erre az alábbiakban egy példa: |
|
 |
|
|
|
|
|
Interjú a bejárattól a parkolóig |
Attól a pillanattól kezdve, hogy az interjú helyszínét megközelítettük, fennáll annak a lehetősége, hogy az álláspályázatunkkal foglalkozók, döntéshozók is jelen vannak... |
|
 |
|
|
|
Tilos a vörös munkainterjúkon |
Egyre nagyobb figyelmet szentelnek a munkahelyeken annak, hogy milyen színű ruhában mennek a jelentkezők interjúra... |
|
 |
|
|
|
|
|
|
A kísérőlevél |
Egy beadott pályázatnak tartalmaznia kell önéletrajzot és kísérőlevelet. Ez utóbbit szokták motivációs levélnek is nevezni... |
|
 |
|
|
|
|