Kimondatlan normákba ütközve… avagy Mese a lelkes pályakezdőről

placement.hu
2007-07-17 00:00

A következő fiktív naplórészlethez hasonló történettel sajnos nem egy pályakezdő frissdiplomás találhatja szembe magát, mikor lelkesen próbál helytállni az első "igazi" munkahelyén.

December 4.
Amikor - lassan fél éve - a diplomaátadó ünnepségen kezembe nyomták azt a papírt, amiért öt kemény évet dolgoztam, azt hittem innen már egyenes út vezet a tökéletes munkahelyig. Az utóbbi hónapok, a kilátástalan, sokfordulós felvételi eljárások, s a rengeteg megválaszolatlan jelentkezés, az indoklás nélküli elutasítások azonban meggyőztek arról, hogy a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Már-már kezdtem volna feladni a keresgélést, és leadni elvárásaimból, amikor végre megcsillant a remény. A cég, mely válaszolt a jelentkezésemre, remek lehetőséget kínál: számviteli asszisztenst kerestek, felsőfokú végzettséggel, versenyképes fizetést és egyéb juttatásokat kínálva. Végre egy munkahely, ami nem kér 3-4 éves szakmai gyakorlatot! Keményen fel kell készülnöm az interjúra, mert ez végre egy olyan hely, ahol tényleg van esélyem!

December 14.
Túljutottam az első két felvételi körön. Egyre közelebb a cél! És ami még jobb: az eddigiek alapján nagyon tetszik a hely. Talán itt majd tényleg megmutathatom, mit tanultam az egyetemen. Már csak egy nagy próba van hátra, az utolsó kör.

December 20.
Most jött a telefon: sikerült!!! Januártól kezdhetek!!! Ennél szebb karácsonyi ajándék nem is kell!!! El sem hiszem, hogy ennyi küzdelem után végre lesz munkahelyem. És ráadásul olyan, amilyet mindig is szerettem volna.

Január 8.
Az első munkanapom reggele. Izgatott vagyok nagyon…. Igyekeztem visszafogottan öltözni, kiskosztüm, miegymás. Csak meg tudjam jegyezni a neveket! Vajon mi lesz ma? Lesz már feladatom? Gondolom ez amolyan ismerkedős nap lesz, igyekszem jó benyomást kelteni. Azt hiszem sok minden eldől ma. Indulok is, mert nagyon ciki lenne pont az első napon elkésni.

Január 8. este
Huh, de furcsa volt. Mennyi új arc, meg név, meg fogalom… De egészen aranyosak voltak a közvetlen munkatársak. Olyan…. lazák… Igaziból nem túl sok dolgom volt ma, de hát mit is vártam, az első napomon. A kollégák sem voltak igazán elfoglaltak, mindenki ráért beszélgetni velem. Micsoda „újoncbarát” munkahely! Nagyon tetszett, hogy senkin sem éreztem, hogy hátráltatnám, vagy fenntartanám a munkájában, könnyedek voltak, csevegősek, szerintem befogadtak. Még vicces jótanácsokkal is elláttak, hogy lehet úgy lazsálni, hogy ne vegye észre a főnök. Nagyon bírtam a humorukat. Alig várom a holnapi napot, remélem akkor már valami izgalmas feladatot is kapok.

Január 12.
Eltelt az első munkahét. Már minden körülöttem dolgozónak tudom a nevét, némelyeknek az egészen bizalmas magánéleti dolgaival is tisztában vagyok. Jó kis csapat, kezdek beilleszkedni. Együtt járunk ebédelni, meg trécselünk sokat, szóval jól érzem magam. Csak az a gond, hogy még mindig nem volt igazi komoly munkám. Párszor ugyan kaptam feladatot a főnöktől, de amikor segítséget kértem a kollégáktól, inkább olyan megoldásokat kaptam, hogy hogyan lehetne elodázni a munkát, vagy milyen módon lehet piszkosul elfoglaltnak tűnni, hogy a főnöknek eszébe jusson valamilyen feladatot osztani rám. Fura ez az egész. Bár lehet hogy csak azért van, mert kezdő vagyok, és nem akarnak a mély vízbe dobni. Ja, egy másik furcsaság is feltűnt. Ugye a munkaidőnk hivatalosan 8-tól fél 5-ig tart, fél óra ebédszünettel. Ebből kiindulva, én minden reggel bent ültem nyolckor az irodában, mint egy jó kislány. Egyedül vagyok ezzel a szokásommal. Még a legszorgalmasabbnak tűnő kollégáim is csak fél kilenc-kilenc körül esnek be, Marcsit, a közvetlen kolléganőmet meg sosem láttam még kilenc előtt befutni. A főnök nem egy számon kérős típus, ha meg véletlenül mégis szóvá tenné a késéseket, kitalálnak valami furfangos kifogást. Délután is ugyanez a helyzet: négy után már nem nagyon látni embereket az irodában. Én azért próbálom rendesen tartani a munkaidőt, mégiscsak kezdő vagyok még…

Január 19.
Egyre furcsább ez az egész. Úgy tűnik, senki sem dolgozik itt igazán. Én pedig szeretném tisztességesem végezni a munkámat. Múltkor is kaptam egy egészen jó feladatot. Persze, megörültem neki, hogy végre most megmutathatom, hogy nem hiába koptattam az iskolapadot. Nekiláttam, és pár órán át fel sem álltam az asztalomtól. Marcsi hüledezett is, hogy mit tudok ennyit gépelni, meg kérdezgette, hogy van-e valakim, és neki írogatok-e ilyen bőszen. Hamar készen lettem, és a főnök nagyon elégedett volt a munkámmal. Nemsokára félrehívott az egyik kollégám. Megijedtem, hogy biztosan elrontottam valamit. De csak annyit mondott, hogy itt nem egészen így szokás dolgozni. Hogy ne hajtsam magam halálra, a munka nem arra való, hogy megszakadjunk benne, és hogy nyugodtam beszélgessek Marcsival, meg pasziánszozzak, csak arra figyeljek, hogy ha jön a főnök, akkor úgy tűnjön, hogy nagyon dolgozom.
Én nem egészen ezért jöttem ide. Arra is gondoltam, hogy lehet, hogy csak tesztelnek. Hogy eléggé elkötelezett vagyok-e, és hogy tényleg akarok-e dolgozni. Úgyhogy dolgozom tovább a saját tempóm és lelkiismeretem szerint, aztán majd úgyis kiderül, mi a helyzet.

Február 6.
Jó régen nem írtam már. Jó dolgokról nem igazán tudtam volna írni, rosszakról meg nem akartam. Elegem van a munkahelyemből. Most már nyilvánvalóvá vált, hogy nem teszteltek. Itt sajnos ilyen a munkamorál. Az a ciki, ha valaki dolgozni akar, meg tisztességesen végigcsinálni egy munkát. Én tényleg azért jöttem ide, hogy tanuljak, meg fejlődjek, meg végre átültethessem a gyakorlatba, amit tanultam, de itt egyszerűen kinéznek ezért. Az elején még mondogatták, hogy felesleges ennyit dolgozni, meg tanítgattak volna mindenféle trükkökre, de én mindig udvariasan elhárítottam ezeket a "segítségeket". Úgy gondoltam, ha rendesen végzem a munkám, előbb utóbb majd beletörődnek, hogy ilyen vagyok, és elfogadnak így. Hát nem így lett. Egy ideje szóba sem nagyon állnak velem. Pár hideg köszönésben, meg munkával kapcsolatos párszavas párbeszédekben merül ki az itteni társasági életem. Jó, persze gondoltam, hogy nem jól veszi majd ki magát, ha a főnök nyilvánosan dicsérget, meg velem példálózik, de úgy éreztem, hogy ez azért valamennyire jogos is, hiszen szinte csak én dolgozom lelkiismeretesen. Úgy látszik ők nem így értelmezték a helyzetet. Olyan, mintha ki akarnának közösíteni. Nem bírom már tovább, hogy napközben nincs kihez szólnom. Lehet, hogy túlságosan karrierista voltam. Ha leadnék kicsit a maximalista elvárásaimból, és alkalmazkodnék a munkatársakhoz, talán még megmenthetném a helyzetet. Azt hiszem, megpróbálom.

Február 20.
A munkahelyemről írok. Ebből is látszik, beilleszkedtem… Ma is fél nyolckor keltem, még így is beértem 9-re, senki sem szól itt a késésért. Lazán veszem a dolgokat, így a kollégák is visszafogadtak, Marcsival együtt lógunk ki vásárolni 4 körül. De nem jó így mégsem, mert úgy érzem, szakmailag egy nagy nulla vagyok, és azon is többször elgondolkodtam már, hogy vajon tisztességes, korrekt ember vagyok-e. Hiszen becsapom a főnököm, linkelek a munkával, múltkor még egy csomag fénymásoló papírt is hazavittem… Ja, és semmit sem fejlődöm, szinte semmivel sem értek jobban a dolgokhoz, mint amikor ide kerültem. Úgy látszik, az embernek kompromisszumokat kell kötnie: vagy a munkáját végzi teljes erőbedobással és lelkiismeretesen, vagy arra koncentrál, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki. A kettő együtt nekem nem megy…

Március 5.
Döntöttem. Itt hagyom ezt a helyet. Azt hiszem nem ér annyit, hogy minden elvemet feladjam miatta, és azt is kockára tegyem, hogy egyszer valóban jó szakember legyek. Ma bementem a főnökhöz, és elmondtam, hogy nem szeretnék tovább itt dolgozni. Mivel még tart a próbaidő, sajnálkozott ugyan, de nem faggatott különösebben. Régen éreztem már ilyen megkönnyebbülést.
Jó lehetőség lett volna, de sajnos nem nekem. Hasznos tapasztalatokkal lettem gazdagabb, így már magabiztosabban vágok neki az újabb állásinterjúnak, hiszen a baj nem a képességeimmel volt: egyszerűen nem illettünk össze, én és a munkahely.

Olvassa el a kapcsolódó cikkünket: Kimondatlan szabályok, bénító normák a munkahelyen

Czibor Andrea
Állásmonitor